Hasznos információk

2024.09.23 12:04
Relatív-A Kft.

Híres filmekben is előbukkannak csomagolóanyagok

Sokan olykor nem találják túl érdekesnek a csomagolóanyagokat, pedig aztán rengeteg történetben játszanak kulcsszerepet. Például egy kartondobozban rejtőzhet bármi, amely igen erőteljesen fel tudja kelteni a kíváncsiságot, és a filmekben vagy könyvekben is sokszor fokozni is lehet vele a feszültséget. Pedig tudvalevő, hogy a kartondoboz nagyon fontos és hasznos, ám mégis teljesen hétköznapi tárgy. Ennek ellenére könnyedén be lehet építeni egy-egy történetbe. A vállalkozások és a magánemberek életében azonban sokkal inkább az áruk és termékek továbbításának nélkülözhetetlen eszközeivé váltak. Nem is csoda, az egyik legkedveltebb és leginkább elterjedt csomagolóanyagok egyike.

Amikor számít a méret: a szabvány boríték méret rendszer

Sokszor foglalkozunk a méretekkel. Ilyen téma lehet például a szabvány boríték mérete is. Ez a téma sokaknak unalmasnak tűnhet, pedig nem egykönnyen született, valamint a ma használt és ismert termékek szerinti besorolás.

Azt tudjuk, hogy egy ruha mérete kihat a megjelenésre, s egy probléma méretének a megítélése is eltérő. A szabvány boríték méretek ismerete pedig lényeges, ha fel akarunk adni valamit. Sok esetben ugyanis az ettől eltérő nagyságú boríték használata miatt jóval drágább lehet a postán a díjszabás. Érdemes hát tudni, mit is fed a C6, a C5 vagy a C4 jelölés.

A környezetet is védi az újrahasznosítható tasakkal

Ha a környezetvédelem kerül szóba, beszélni kell a mindennapi pazarlásról. Hisz maga az egyén is sokat tehet azért, hogy e csodás Föld nevű bolygó még hosszú ideig élhető és biztonságos legyen az összes rajta és benne élő lény számára. Aki környezetbarát terméket, például újrahasznosítható tasakot választ a hagyományos helyett, máris sokat tesz ezért.

2024.06.25 13:26
Relatív-A Kft.

A sokoldalú papír csomagolótasak

Ebben a bejegyzésben a papír csomagolótasakot mutatjuk be. A csomagolás szinte egyidős az emberiség történelmével. Minden korban vándoroltak vagy költöztek az emberek, így szükségük volt ehhez megbízható segédanyagokra.

Eljött az a kor is, amikor beindultak a postai szolgáltatások, amikor is másokra bízták a küldemények biztonságos eljuttatását a címzettek részére. Ekkor is kellett a jó védelem, amely megóv a kéretlen tekintetektől, de segít is megőrizni a beltartalom épségét.

A papír csomagolótasak máig nagyszerű támogatást jelent ebben, modern, felhasználóbarát változataival könnyen, gyorsan és biztonságosan lehet védelemmel ellátni sok-sok kényesebb dolgot is.

2024.05.08 11:02
Relatív-A Kft.

A mikron se nem túl gyakran, se nem túl ritkán előforduló szó, mégis igen jelentős a hatása. Mind a tudományban, mind a mindennapi élet számos területén fontos szerepet játszik, s nélküle nem igazán lenne könnyű dolgunk a körülöttünk lévő világ megértésekor. De mi az a mikron?

A ragasztószalag nélkülözhetetlen a mindennapokban 

A ragasztószalag egyszerű, mégis mára már nélkülözhetetlen eszközzé vált, amely rengeteg területen vethető be a mindennapokban. Akár javítást, barkácsolást, dekorációt vagy irodai munkát végzünk, a ragasztószalagok mindig kéznél vannak, hogy segítsenek.

Ugyanígy számos ipari ágazatban és rengeteg gyártási folyamat során ma már elképzelhetetlen lenne az élet nélkülük. A piacon rengeteg fajtájuk kapható, mindegyik más-más tulajdonságokkal bír.

Sokoldalú és hatékony az íves kiszerelésű öntapadó címke 

Az íves kiszerelésű öntapadó címke innovatív nyomtatási megoldást tesz lehetővé, amely ötvözi a tekercses címkék hatékonyságát az íves címkék praktikumával. Ez a kombináció ideális választást jelent mindazoknak, akiknek fontos a gyors és egyszerű címkézés, de emellett rugalmasságra is vágynak a címke mérete és formája tekintetében. 

A párnázott borítékok elegánsak és nagyon hasznosak

Ebben a cikkben a párnázott borítékok kerülnek előtérbe. Az érzékszerveink nélkül igazán elveszettnek érezhetnénk magunkat a világban. Ha valamelyik közülük megsérül, akkor lehet csak érezni igazán, hogy mennyire fontos szerepet töltenek be az életünkben.

Gondoljon csak arra, amikor például az ujja végét megvágja vagy megsérti valamivel, s emiatt az a terület hosszabb-rövidebb időre használhatatlanná válik. Egy aprócska kellemetlenség miatt nem teljesítheti tehát a feladatait. Pedig a tapintással rengeteg információhoz juthatunk a minket körülvevő világról. Azonnal érezni lehet például, amikor kézbe vesszük, hogy melyek a párnázott borítékok. Sokkal jobb a tartásuk, a bélelésük miatt nagyobb biztonságban lehet bennük minden.

2024.01.05 07:49
Relatív-A Kft.

Csomagolóanyagok fajtái mindenféle feladathoz

A leggyakrabban használt és legkedveltebb csomagolóanyagok fajtái nagyon sokféle szempont szerint rendezhetők, csoportosíthatók, s ezek persze változhatnak az iparágaktól, régióktól és a fogyasztói preferenciáktól függően.

Ha webáruházat üzemeltet, esetleg a csomagolóipar valamelyik területén, esetleg a szállítmányozásban dolgozik, akkor bizonyára ismerősek a különféle csomagolóanyagok. Persze nem mindegyiket használja mindenki, talán Ön sem. Pont emiatt érdemes egy kicsit körbejárni ezt a témát, hogy megismerhesse mindenki a klasszikus “régi” és esetleg az új anyagokat is. Hátha az új ismeretekkel jobban és hatékonyabban bonyolíthatók a folyamatok, s nem utolsósorban takarékosabbak lehetünk.

Öntapadós boríték - kényelem és sokoldalúság a mindennapokban

Bármennyire modern világban élünk is, a borítékok népszerűsége töretlen. Legyen az hagyományos kivitelű vagy öntapadós boríték vagy buborékos réteggel bélelt, mindenki ismeri ezeket. Egyszerűen nem mennek ki a divatból, írjunk bármennyi elektronikus levelet is. 

Nagyon sok méretben be lehet szerezni ezeket, kapható belőlük hagyományos, de egyre keresettebbek az öntapadós változatok is. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy ezeknek igenis helye van nem csupán az irodahelyiségek és a kereskedelmi egységek, hanem bizony a háztartások polcain is.

2023.11.28 17:00
Relatív-A Kft.

Miért érdemes az öko csomagolást választani?

Ebben a bejegyzésben az öko csomagolást mutatjuk be. Talán nincs is ember e kis hazában, aki nem hallotta volna már azt a kifejezést, hogy ökológiai lábnyom. Természetesen az átlagemberek ökológiai lábnyoma az életmódjuktól, fogyasztási szokásaiktól, energiafelhasználásuktól, közlekedésüktől és egyéb tevékenységeiktől is nagyon nagymértékben függ.

Globális hektárokon történik a mérése, s azt mutatja meg, hogy hány globális hektárnyi természeti erőforrást is használ fel egy adott egyén, csoport vagy ország. Az ökológiai lábnyom csökkentése érdekében az egyes ember is már számos lépést tehet, például ha öko csomagolást választ a “hagyományos” helyett.

2023.10.26 12:37
Relatív-A Kft.

A csomagoló szalagok szerepe a logisztikában

Ha pakolásról, csomagolásról, tárolásról vagy szállításról van szó, akkor bizony a csomagoló szalagokról soha nem szabad elfeledkeznünk. Határozottan ki lehet ugyanis jelenteni, hogy ezek nélkül sokkal nehezebben mennének a fent felsorolt tevékenységek bizonyos fázisai.

Nem lenne egyszerű lezárni a dobozokat, zsákokat vagy bármi más tárolóeszközt. A hosszabb-rövidebb időre elpakolt cikkeink kevésbé lennének védve a portól, a piszoktól, a nedvességtől vagy a kártevőktől, a szállítás során pedig esetleg ki is eshetnének és megsérülhetnének.

2023.09.26 11:10
Relatív-A Kft.

Hatékony árufuvarozás, raklapos csomagküldés

Ebben a bejegyzésben a raklapos csomagküldést járjuk körbe. Az általunk eddig ismert társadalmakban a csomagküldés és a szállítmányozás nagy valószínűséggel jelen volt már ősidők óta. Mindenki igyekezett valahova, vinnie kellett hát magával a dolgait. A kereskedelmi kapcsolatok fejlődésével pedig az áruk fuvarozása is egyre nagyobb méreteket öltött, és természetesen egyre fejlettebb technológiákat alkalmaztak eleink is, hogy könnyebb, gyorsabb és biztonságosabb legyen a folyamat minden egyes állomása.

Ma sincs ez másként, a cél ugyanaz maradt, csak a technológiai környezet változott meg jelentősen. A fa dobozok és tartók használata már évszázadok óta megjelent, és lényegében ezeket tekinthetjük a ma használt modern raklapok elődjének.

2023.08.29 15:09
Relatív-A Kft.

Mit lehet tudni a csomagolás története kapcsán?

Szinte mióta az emberek elkezdtek vándorolni és élelmiszereket és egyéb cserére szánt termékeket vittek magukkal az egyik helyről a másikra, lényegében elkezdődött a csomagolás máig tartó története. Mindig elsősorban azzal a céllal csomagolunk, hogy megvédjük és megfelelően tárolhassuk a magunk számára vagy a kereskedelmi célból fontos dolgainkat.

Ez lényegében a mai napig változatlanul jellemzi ezt az iparágat, amely kiemelkedő jelentőséggel bír a világkereskedelem alakulásában is. Számos ágazatot érint és alakít is, befolyásolja, kiszolgálja és formálja is a fogyasztói igényeket, és nagy hatással van a gazdasági folyamatokra.

Papírtasak - adu-ász a logisztika és csomagolás területén

Ebben a bejegyzésben a papírtasak szerepét mutatjuk be. A boldogság nem elsősorban azon múlik, hogy mi vagy mások hatalmas tetteket hajtunk, illetve hajtanak végre, vagy nagyszabású események történnek velünk vagy akár tőlünk függetlenül. Persze a társadalom tagjai hatnak egymásra és a cselekedeteikkel befolyásolják a környezetüket.

Igazából a hétköznapok kicsi, de annál hasznosabb történései segítenek hozzá minket a leggyakrabban a boldog időszakokhoz. Ilyenkor úgy érezhetjük, hogy a létezés könnyű és komplikációktól mentes. Ha okosan választjuk meg az eszközeinket, akkor sok ilyen pillanat részesei lehetünk.

2023.06.26 18:58
Relatív-A Kft.

A solvent ragasztószalag teljesítménye páratlan 

A solvent ragasztószalagok egy PVC hordozó fóliából és természetes gumi ragasztóanyagból készített, meghökkentően jó ragasztási képességgel rendelkező, nagyon népszerű csomagolási alaptermékek. Éppen emiatt is elég tág az a tartomány, ahol kitűnően fel lehet használni.

Ha valami igazán nehéz dolgot kell becsomagolni és azt azután ragasztószalaggal rögzíteni, ha van rá mód, akkor mindenképpen a solvent ragasztószalagot érdemes erre a feladatra kiválasztani. 

2023.05.26 19:12
Relatív-A Kft.

A kartoncsomagolást mindenki ismeri

Akinek napjainkban ki kell választania egy adott feladathoz a tökéletesen passzoló ideális csomagolóanyagot, annak nem mindig egyszerű a dolga. Hiszen annyiféle anyag és annyiféle méret létezik ezen a területen is, hogy jó sokáig tartana felsorolni is a lehetőségeket. Ám abban azonban talán sokan egyet tudnak érteni, hogy a kartoncsomagolás majdnem minden ember számára az első a lehetőségek listáján.

2023.04.26 12:33
Relatív-A Kft.

Barna ragasztószalag, zár, tart és véd

A barna ragasztószalag igazán csuda teremtmény. Nem is véletlenül nevezik oly sokan, szakmai és nem szakmai berkekben egyaránt a „csomagolóanyagok svájci bicskájának”. Meg lehet talán kockáztatni azt a kifejezést, hogy nincs is senki széles e világon, aki ne ismerné ezeket az univerzális termékeket.

Nagyon sokoldalúan felhasználhatók és igazán sok kivitelben elérhetők. Rengeteg helyzetben támaszkodhatunk rájuk, sokunknak van egy-egy érdekes története a ragasztószalagokról.

2023.03.28 16:57
Relatív-A Kft.

A kis méretű boríték alap mindenhol

 

Talán nincs senki e honban, aki ne ismerné a kis méretű borítékokat. Legyenek ezek akár sima, egyszerű, minden sallangot nélkülöző, LC/6 jelzéssel forgalmazott, 162 x 114 milliméter méretű szabványtermékek, vagy ennek különböző változatai. Utóbbiak lehetnek légpárnás borítékok, ahol is egy védő buborékos réteggel bélelik ki a borítékok belső falát. Egy biztos, ezek a csomagolási-postázási alaptermékek nem hiányozhatnak egyetlen háztartásból, illetve egyetlen irodahelyiségből sem.

Öntapadós hőpapír a gyors és gazdaságos nyomtatáshoz

Nem kérdés, ha nagy mennyiségben kell öntapadós nyomtatott címkéket készíteni, akkor az egyik leginkább gazdaságos és gyors megoldást a tekercses öntapadós hőpapírok alkalmazása jelenti.

Ez a napjainkban már nagyon elterjedt kiegészítő igazán egyszerűen használható és rengetegféle méretben beszerezhető termék. Csak a megfelelő típusú nyomtatóra van szükség a nyomtatásához. Ez a készülék nem az általában használatos festékszalaggal, hanem hővel égeti bele a szükséges információkat a thermo címkékbe. Az eredmény pedig a sokkal strapabíróbb nyomtatott felület, amely jobban ellenáll sokféle mechanikai és kémiai behatásnak.

Karton boríték - garancia a biztonságos szállításra 

Ha valamit el kell juttatni az egyik helyről a másikra, akkor a ma embere a szállításhoz bizony elég sokféle lehetőség közül tud választani - az egyik ezek közül a karton boríték. Ám ez nem minden esetben könnyíti meg az ilyen helyzetbe kerülők dolgát. Alapvetően a csomagolandó dolgok mérete, típusa és egyedi jellemzői alapján érdemes kiválasztani azt a külső burkolatot, ami garanciát jelenthet majd arra, hogy olyan állapotban jusson el a becsomagolt és feladott áru, termék, ajándék vagy bármi más, amilyenben azt útnak indították.

A csomagküldő karton boríték erre a feladatra nagyon sok esetben igazán kitűnő választás. Könnyű, ennek ellenére nagyon megbízható, így remek védelmet tud biztosítani igazán sokféle bele csomagolt terméknek.

2022.12.05 13:15
Relatív-A Kft.

A borítéktípusok világa 

Vannak dolgok, amelyek létezése oly természetes, hogy talán el sem tudjuk képzelni, hogy bizony volt idő, mikor a ma már hétköznapi tárgy vagy eszköz nem létezett. Ilyenek például a ma használatos borítéktípusok, melyek még nem olyan rég szolgálják az emberek ilyen-olyan igényeit. És bizony elég eltérő igények vannak.

Éppen ezért többféle borítéktípust különíthetünk el, vannak az ablakos borítékok, ahol az előoldalon egy rész ki van vágva, ahol egy műanyag vagy pergamen rétegen át a címzés láthatóvá válik. Léteznek biztonsági borítéktípusok is. Ezekbe nagy értékű dolgokat pakolnak általában, még a belsejük is speciális anyaggal bélelt lehet. Ez megnehezítheti a tartalom elolvasását. A legismertebb borítéktípusok csoportjába pedig a levelezőborítékok tartoznak. A bélelt borítékok belsejét többféle anyag óvhatja, ezek közül a nagyon kedvelt a buborékfóliával bélelt boríték. Speciális igényeket elégítenek ki a csomagküldő fajták.

Ha biztosra akar menni, a kézenfekvő megoldás a csomagoló kartondoboz

Ahány ház, annyi szokás és ahány csomag, annyiféle tartalom. Ami nagyon sok esetben összekötheti mindezeket az – a lenzsinegen és a tekercses ragasztószalagon kívül – maga a csomagoló kartondoboz.

Ez az egyszerű, de mindenekelőtt nagyszerű találmány a XIX. század végén született meg az Egyesült Államokban. A logisztikai szakemberek körében máig tartja magát az a vélekedés, hogy a kerék feltalálása után ez a sokoldalúan alkalmazható termék jelenthette az iparágukban a következő hatalmas mérföldkövet.

Léteznek már persze mindenféle új és modern csomagolóanyagok is, de a csomagoló kartondobozok máig uralják a csomagolási piacot, annak kedvelt és – nem szó szerint ugyan, de – megkerülhetetlen képviselői maradtak napjainkban is.

2022.10.09 09:11
Relatív-A Kft.

Miért ideális a doboz csomagküldéshez? 

Mikor valamit el kell juttatni egyik helyről a másikra, akkor adódik a kérdés, hogy a doboz a legideálisabb-e a csomagküldéshez. Persze, ahány ház, annyi szokás, ahány feladat, annyiféle megoldási mód. Ez a helyzet a csomagolásra és a szállításra is igaz.

Ráadásul még általában a dolgokat nemcsak önmagukban, hanem valami burkolóanyaggal védve bocsátjuk útjukra. Ehhez pedig sokféle anyagot választhatunk. Minden attól függ, hogy mennyire sérülékeny a feladni kívánt dolog, és milyen távol van a rendeltetési helye.

2022.09.05 12:20
Relatív-A Kft.

Csomagolószalagok sokféle szerepben

Amikor a csomagolószalagok kerülnek szóba, többféle érzés kerít hatalmába. Életemben ugyanis rengeteg alkalommal sikerült ismeretségbe kerülnöm egyes típusaival számos költözésem során.

Elmondhatom tehát magamról, hogy nagyon sok tapasztalatot gyűjthettem a csomagolószalagok és mindenféle csomagolóanyag kapcsán. Mindegyik típusára igaz, hogy nagyban megkönnyítik a szegény, amúgy is erős támogatásra szoruló költözők életét.

Nem árt tudni, mekkorák a postai boríték méretek

Soha nem fog teljesen eltűnni a hagyományos postai kézbesítés, amikor is a vagy kézzel, vagy pedig a gépi nyomtatással elkészített lapokat a megfelelő borítékban a címzettnek a posta közbeiktatásával eljuttatjuk. Ehhez nem árt tisztában lenni, hogy melyek a szabványos postai boríték méretek.

Sokan azon a véleményen vannak, hogy még mindig rendkívül elegáns, ha meghívókat, gratulálóleveleket vagy egyéb fontos nyomtatványokat ilyen „régimódi” stílusban postázunk. Nem is beszélve a protokoll előírásokról, ahol ez a mai napig előírás, és a jogi vagy hivatali ügyek iratairól és a papír számlalevelekről.

Átlátszó ragasztószalag – a megbízható régi klasszikus

Nagyon sokan, ha a ragasztószalagokra gondolnak, akkor a különböző dobozok, csomagok és a legkülönfélébb termékek lezárása jut legtöbbször az eszükbe. Pedig a ragasztószalagok, és különösen a jó öreg, megbízható átlátszó ragasztószalag nagyon sok más szerepben is megállja ám a helyét. 

Nemcsak az iparban, hanem a háztartási használat során is remekül helytáll ez a sokoldalú és igazán hatékony tapadást biztosító termék. Ha valamit ezzel rögzíteni akarunk, akkor biztonságos tartás és tökéletes, gyors tapadás lesz a végeredmény mindenfajta összetett vegyi folyamat és veszélyes reakció nélkül. A száradási időt sem kell kivárni, azonnal használható, mozgatható a megragasztott eszköz.

A posta légpárnás boríték igazán hatékony, emellett pedig nagyon költséghatékony segítőnk

A posta légpárnás borítékok csuda egyszerűen használható, rendkívül jó védőképességgel rendelkező, sokoldalú segítőtársaink, igazán nagy támogatást jelentenek a mindennapokban. A buborékfólia és a klasszikus, már oly régóta kedvelt és előszeretettel használt postai boríték házasításából született meg.

A posta légpárnás borítékok rendkívül sok szerepben megállják a helyüket, használatuk nem korlátozódik csupán a postai küldeményfeladásra és -továbbításra, remek tárolóeszközök, és támogatóink lehetnek a rendrakásban is.

A futártasak a futárszolgálatok részére nélkülözhetetlen

Nem kérdés, hogy a futártasak a futárszolgálatok részére az egyik legideálisabban és leggazdaságosabban felhasználható csomagolóanyagok egyike. Rendkívül hasznos találmány, nagyon kényelmesen és könnyen alkalmazható eszköz mind a kisebb, mind pedig a nagyobb szállítani valók biztonságos és gyors küldéséhez.

Nagy népszerűségét annak is köszönheti, hogy könnyű az anyaga, ezért nem növeli a beltartalom súlyát. A feladónak sem jelent plusz kiadást, ha ezt választja. Igazán széles méretpaletta elérhető a futártasakokból, emiatt a legkülönfélébb nagyságú és alakú csomagokat lehet bennük feladni. Ráadásul, ha nagyobb tételben rendelik meg, a futártasak fajlagos költsége is rendkívül impozáns.

Az okmánytasak a logisztikában is tökéletesen bevethető

Ebben a bejegyzésben az okmánytasak szerepét vesszük át a logisztikában. A logisztika kiemelkedő szerepe elvitathatatlan a világgazdaság működésében, hiszen zavartalan működésével biztosítható csak a különféle áruk és anyagok optimális áramlása az egész földkerekségen. Ezt szervezik a logisztikai vállalatok. Sokan már gyakran különálló tudományterületnek is tekintik a maga törvényszerűségeivel, előnyeivel, hátrányaival és buktatóival.

Ahhoz, hogy minden tökéletesen menjen a logisztikában, az itt tevékenykedők is profi termékekkel vértezik föl magukat. Azt tapasztaljuk, hogy az okmánytasak a logisztikában is egyre inkább helyet talált már magának, s naponta látjuk is, mennyire nélkülözhetetlenné vált. A webáruházak terjedése miatt még inkább.

Simítózáras tasak kis alkatrészek csomagolására

A simítózáras tasakok kis alkatrészek tárolására ideális megoldást jelentenek. Elég sok iciri-piciri dolog akad bizonyára mindannyiunk környezetében.

Lehet szó például apró maradék csavarokról, villanyszerelési termékekről, csapágyakról, csigakerekekről, gombokról vagy akár otthon vagy az irodában gyakori egyéb alkatrészekről. Ezeknek pedig igazán nem árt, ha megfelelő tárolóhelyet vagy tárolóalkalmatosságot tudunk biztosítani. Enélkül ugyanis tökéletesen elveszíthetjük a kontrollt, és ott állhatunk majd széttárt karokkal, ha meg is akarunk találni ezek közül jó párat, ha kell. Hisz ezekben tárolni az apró alkatrészeket és egyéb kütyüket, mütyürkéket rendkívül hasznos és egyszerű.

Miért ideális a simítózáras tasak a csavarokhoz?

Ebben a cikkben megnézzük, miért ideális a simítózáras tasak a csavarokhoz. Mikor a svéd mérnök, Sven Gustaf Thulin 1959-ben feltalálta a műanyag szatyrot, igazán nem gondolta volna, hogy milyen hatalmas karriert fog befutni az általa feltalált termék. Eredetileg amiatt kezdett el egyáltalán foglalkozni a kérdéssel, mert úgy vélte, hogy rengeteg papírzacskót használunk el. Féltette az általa annyira kedvelt csodaszép erdőket, hiszen a papírgyártás nagyon sok fa kivágásával jár és járt már az ő idejében is. Meg szerette volna kímélni bolygónkat.

Ehhez képest ma már inkább fordítva gondoljuk. Az egyszer használatos műanyagok mennyisége tűnik olykor riasztónak. Szerencsére vannak már olyan műanyag termékek, amelyeket több alkalommal is használhatunk és még strapabírók is, így sokáig kiszolgálják igényeinket. Például a simítózáras tasak a csavarokhoz vagy más apró cikkekhez.

2021.12.09 18:36
Relatív-A Kft.

A három testőr is csomagolótasakot használna

Sokunk kedvenc kalandregényeit Alexandre Dumas tollának köszönhetjük. Néha elképzelem, hogyan is indult neki Athos, Porthos, Aramis és D’Artagnan a szépséges királyné elajándékozott gyémántfüggőit visszaszerezni a zord angol földre. Igazán kíváncsi lennék arra, hogyan is ültethetnénk át ezt a cselekménydús pár napot a mi hétköznapjainkba? Biztos kellett volna valamilyen csomagolótasakot választaniuk a testőröknek és D’Artagnannak azoknak az igencsak értékes ékszereknek a védelmére. Hisz azért sok kaszabolás és párbaj ide vagy oda, mégis csak meg kellene ma is óvni a Lajos király Anna királynénak ajándékozott ékességeket.

Dobozhoz való ragasztószalag – a tökéletes támogató

Tapadós tangót táncolni még nem próbáltam dobozhoz való ragasztószalag segítségével, de ami késik, az nem múlik. Ki tudja, milyen új szokásokkal gazdagodunk a jövőben. A “csomagolóanyagok svájci bicskája” kifejezést nem véletlenül alkalmazzák a dobozzáró ragasztószalagokra. Ezek a termékek ugyanis rendkívül sokoldalúan felhasználhatók és számos kivitelben elérhetők.

Nem csak a logisztikai iparág szakembereinek vagy a csomagolástechnika területén dolgozóknak nélkülözhetetlen segédeszközök. Ma már a hétköznapok alapvető termékei. Legyen szó elrepedt műanyag eszközök, csövek gyors és ideiglenes megszereléséről, a dobozzáró ragasztószalagokra mindig számíthatunk.

2021.10.07 12:06
Relatív-A Kft.

Lapos kartondoboz – a titkos csomagolóbajnok

Igazán érdekes hatásokat tud kiváltani, mikor a reggeli csúcsforgalom kellős közepén – a maszk ellenére is – a buszon valakinek a jó fokhagymás kolbászos reggelije miatt dugába dől a kellemes bóbiskolós zötyögés terve. Ilyen helyzetben vagy eleve menekülőre fogja az ember fia vagy lánya, vagy pedig kénytelen munkára fogni az agyát. Hisz az élet ennek ellenére is nagyon szép tud lenni. Jómagam a lapos kartondobozok világába menekültem el inkább. Számba vettem a csomagolóanyagok közt elfoglalt előkelő helyezését, rendkívüli hasznosságát és sokoldalúságát. 

Bandázs – a plusz biztonságot jelentő csomagolási eszköz 

A bandázs vagy pántszalag olyan rögzítő-, illetve kötözőeszköz, amellyel mindenféle dolgokat össze tudunk fogni vagy fixálni. Többféle anyagból gyártják napjainkban.

Forgalmaznak papír vagy műanyag (PP, PE) anyagú, 20-100 mm szélességű, nyomatlan vagy színes bandázsszalagokat. Ezekre lehet logókat vagy márkajelzéseket, különféle üzeneteket, információkat is nyomtatni, így kiváló marketingeszközként is alkalmazhatók egyben. Könyvek, újságok, nyomtatványok összefogásától kezdve egészen a méretes csomagok fixálásáig használják a bandázsokat vagy pántszalagokat. A logisztikában inkább az utóbbi kifejezés elterjedt. Létezik fém bandázs is. 

A címke készítés amilyen egyszerű, annyira hasznos

Mikor azt halljuk, hogy címkekészítés vagy -nyomtatás, vannak, akik azonnal valami nehezen kivitelezhető, bonyolult tennivalóra gondolnak. Pedig egyáltalán nincs semmi ördöngösség ebben. Ellenkezőleg, manapság már igazán egyszerűen és gyorsan lehet rendkívül mutatós címkéket készíteni.

Az A4-es öntapadós lapokon árult etikettcímkéket lézer- vagy tintasugaras nyomtatóval például nagyon egyszerű elkészíteni. A tekercsben kapható öntapadós címkékhez külön címkenyomtatók kaphatók, melyekkel gazdaságos és gyors a nyomtatás.

Biztonságos csomagolással garantálható az ügyfél elégedettsége 

Mikor dolgokat biztonságosan kell egyik helyről a másikra mozgatni, a kivitelezés többféle lehet. Hogy melyik mellett döntünk, sok tényezőtől függ. Házon belüli mozgatásnál nem biztos, hogy bonyolult megoldásokat kellene alkalmaznunk. Ám ekkor is előfordulhat, hogy nincs egyszerű dolgunk, mert kényes, törékeny vagy extrém méretű az, amit egyik helyről át kell rakni a másikra. Azonban minden esetben ügyelni kell arra, hogy biztonságos legyen a csomagolás. 

Legyen jó a minősége, és minden esetben óvja meg a becsomagolt terméket a káros környezeti hatásoktól. Kerülni kell a sérült, foszladozó, védelmet már nem nyújtó vagy nedves csomagolóanyagok használatát. 

A borítékcímzés nyomtatóval könnyen kivitelezhető 

Az igényes céges megjelenés egyik nagyon fontos eleme az áttekinthető, rendezett és egységes megjelenés. Remek megoldás lehet erre a boríték címzése nyomtatóval és nem kézzel, hiszen nem elegendő, hogy jó minőségű termékeket vagy szolgáltatásokat kínál egy szervezet, külső megjelenésének is ugyanolyan igényesnek kell lennie, mint a belbecsnek.

Az első benyomás rendkívül meghatározó lehet ugyanis. Ehhez tartozik a külső partnerek, szolgáltatók és egyéb kapcsolatok felé kimenő anyagok, köztük a kinyomtatott küldemények megfelelő, egységes és professzionális megjelenése is. Nem csak a borítékba kerülő anyagnak kell a legújabb trendeket követő megfogalmazással és designnal készülnie a legeslegigényesebb papíron. Magára a borítékra is nagy súlyt kell fektetni. Sőt, a különlegesen nyomott borítékokkal igazán ütős hatást lehet elérni. 

Kötődés, amiben nem csalódunk: az erős ragasztószalag

Az öntapadó termékek használata nagy segítség mindennapjainkban: a háztartásban, az irodában, raktárakban és főképp extrém helyzetekben. Felújításkor, lakásdekorálás és mindenféle díszítés során, ha nincs kéznél éppen a megfelelő szerszám, az erős ragasztószalagra a leglehetetlenebb helyzetekben is számítani lehet.

A szalagos ragasztók nagy előnye a folyékony ragasztókkal szemben, hogy nem kell sok időt várni a teljes száradásra. A webáruházunkban forgalmazott erős ragasztószalagban sem fog csalódni. Biztonságosan tart, és azonnal köt. Ahogy letekercseljük és rányomjuk a felületre, mindjárt tökéletesen tapad is. Nincs bonyolult és veszélyes vegyi reakció vagy hosszadalmas száradási idő. Időt és energiát spórolhat vele, hisz máris jöhet a következő feladat. Nincs megállás! 

Költözés, szivar, macska egyenlő havannabarna ragasztószalag

Ebben a bejegyzésben a havannabarna ragasztószalag lesz a középpontban. Nagyon gyakran költöztem eddigi, unalmasnak egyáltalán nem nevezhető életutam során. Eleinte csak magam, majd az idő múlásával az egész család „belejött” ebbe. Mondhatni pár évente váltottunk lakóhelyet. És bizony az eltelt hetek, hónapok, évek alatt rengeteg kisebb-nagyobb tárgy került kis családunk birtokába. Ezek nagy részétől nem akartunk vagy nem is tudtunk megválni. Inkább az utóbbi.

Mit tesz az ember lánya vagy fia ilyenkor? Naná, hogy egy csomó dobozba szuszakolja a megtartásra ítélt és átszállítandó holmijait. Elárulok egy titkot: nagyon jó minőségű dobozt érdemes választani a költözködéshez.

Még egy fontos tapasztalatot is megosztok: nem érdemes kísérletezni! A havannabarna ragasztószalagnál nincs jobb, ha a dobozokat biztonságosan akarjuk lezárni, majd roncsolásmentesen szeretnénk kibontani. Ekkor tudjuk ugyanis elérni, hogy a dobozokat újra és újra fel lehessen majd használni. Ki tudja, mikor jön el a következő költözés vagy csomagfeladás ideje?

2021.03.23 17:19
Relatív-A Kft.

Dokumentumtartó - mikor minden perc számít 

Ebben a bejegyzésben a dokumentumtartó fontosságáról olvashat. A nagy „csomagolási hajrá” időszakokban, mint például a karácsony és a húsvét, rengeteg terméket kell becsomagolni és célba juttatni. És pontosan oda kell továbbítani a csomagokat, ahová a rendeltetési helyük előírja, ahogy azt a megrendelő szépen, pontosan megadta korábban.

Ugyanilyen nehéz időszakot jelent az „egyszerű” cégek életében a nagy marketing kampányok és az áruminták, ajándékok nagy tömegben való küldésének időszaka is. Ahol bizony naponta százas nagyságrendben indulnak útnak a küldemények, bizony minden egyes megspórolt perc értéke felbecsülhetetlen.

Nem csupán a helyes és biztonságos csomagolási technika lényeges ekkor, hanem a pontos címzés is elengedhetetlen. És bizony a címzésnek mindvégig a csomagon kell maradnia. Sérülésmentesen és jól láthatóan. Ebben segít a praktikus dokumentumtartó

Stretchfólia, adu-ász a csomagolóanyagaink között 

Ebben a bejegyzésben a stretchfólia használatáról osztunk meg információkat. Csomagoltunk eddig is, csomagolunk majdnem minden nap és csomagolni fogunk, míg világ a világ. Főképp azért csomagolunk, hogy megóvjuk a tárolandó, még inkább a szállítandó beltartalmat, határréteget vonva a becsomagolt áru és annak környezete között. Ez biztosítja azt a védelmet, amely a külső fizikai és kémiai behatásokat tompítja vagy kizárja.

Számos remek csomagolóanyag áll már rendelkezésre napjainkban, amiből válogatni lehet. Természetesen sok tényező befolyásolhatja, mely anyag mellett tesszük le a voksot: a csomagolandó dolog természete, halmazállapota, érzékenysége, méretei, tömege. A lista hosszú – kartondobozok, csomagolótasakok buborékfólia és társaik -, de egy anyagot külön ki szeretnék emelni: a stretchfóliát. 

2021.01.25 17:32
Relatív-A Kft.

A buborékfólia tasak felhasználásáról 

Legutóbb, mikor a kezembe került egy buborékfólia tasak, önkéntelenül is mosolyra húzódott a szám. Eszembe jutott ugyanis gyermekkorom önfeledt időszaka. Volt ugyanis az a bizonyos műanyag szatyor - buborékfóliából. Persze akkor még fogalmam sem volt róla, hogy ez a neve az anyagnak, amiből készült. Ma már tudom. Pukkantós szatyor volt az és kész. De nem is ez a lényeges. Ezeket a kis buborékokat egymás után ki lehetett pukkasztani. Én is és a barátaim is imádtuk, alig lehetett abbahagyni. És ez nem változott azóta sem. 

Biztonságos szállítás – variálható csomagküldő doboz méretek

Igen sok fejtörést tud okozni, mibe is csomagoljuk be éppen a szállítandó árut, reklámanyagot vagy ajándékot. Nagyon fontos az ideális csomagküldő doboz méretek és típusok megtalálása, ha érkezik egy feladat, amit gyorsan, hatékonyan és alacsony költséggel kell elvégezni. Ilyen esetben jelent gyors és praktikus megoldást a Colompac csomagküldő dobozok széles választéka. Ami először megoldhatatlannak látszó problémának tetszett, egyszerre könnyen és rém egyszerűen elvégezhető feladattá lesz. Irodában, webshopban, marketing akciókban, de otthon is.

A Colompac csomagküldő dobozok segítségével a külső sérülések okozta károsodás esélye minimális. Jelenleg kilenc méretben érhetők el: az 1-5 CD feladásához ideális méretűtől kezdve a nagyobb, ütésálló termékek, például művészeti albumok csomagolásához használható 510 x 330 x 85 mm méretig.

A zárható tasakok előnyei - Bárhol szükség lehet rájuk!

 

A zárható tasak egy nagyon praktikus eszköz nem csak a csomagolóüzemekben, szakmai körökben, hanem a háztartásban is rendkívül hasznos, ha van egy ilyen sokoldalú tasakunk. Többféle méretben is kapható, így a legapróbb holmiktól a nagyobb szerszámokig és tárgyakig sokféle terméket lehet bennük tárolni. Nézzük részletesebben is, hogy mi mindenre alkalmasak ezek a praktikus csomagolóanyagok! 

 

Hasznos csomagolóanyagok háztartási célra is 


Háztartási célra is ugyanúgy alkalmas a legtöbb professzionális csomagolóanyag, hiszen otthonunkban is számos olyan helyzet adódik, amikor valamit csomagolni kell a jobb, logikusabb és célravezetőbb tárolás miatt. Legyen szó tasakokról a kisebb termékeknek, vagy borítékokról és dobozokról a nagyobbaknak, mindenféle anyag megtalálható a Relatív-A Kft. webáruházának kínálatában. Olvassa el érdekes blogbejegyzésünket a borítékokról és dobozokról, hiszen fontosnak tartjuk, hogy vevőinket széles platformon tudjuk termékeinkről tájékoztatni.

Ne bízza a véletlenre - Használjon mindig csomagolótasakot!

 

Annak érdekében, hogy a csomag mindig sértetlenül jusson el a feladóhoz, érdemes a legjobb csomagolómegoldásokat igénybe venni. Aktuális cikkünkben összefoglaltuk, hogy milyen lehetőségek adottak, ha csomagolótasakra van szüksége. Hasznos információk következnek!

 

A csomagolás fontossága

 

Bármilyen termékről is legyen szó, az alapos csomagolás nagyon lényeges. Nagyobb termékeknél a törésveszélyt, fontos iratoknál a gyűrődést és szakadást kell mindenképpen megakadályoznunk. Éppen ezért a csomagolóanyagok kiválasztásának nagy szerepet kell tulajdonítani; sok fejfájástól kímélhetjük meg magunkat, ha már a kezdetekkor eldöntjük vagy kikísérletezzük, mely csomagolóanyagokat mely esetekben fogjuk alkalmazni.

 

Cégünknél szinte bármilyen csomagolóanyagot be tud szerezni, nézzen szét kínálatunkban, és rendeljen néhány kattintással, pár napon belül kézhez is kapja a megrendelt terméket!

Nem is gondolná, mi mindenre jó a papírtasak/ papír okmánytasak! 

 

Számos csomagolóanyagunk meglepő módon változatos módon használható fel, nem csak egyetlen célra. A papírtasak/ papír okmánytasak is ezek közé a termékek közé tartozik: felhasználási területe sokrétű, így azoknak is jól jön, akik elsősorban nem a csomagolás, kereskedelem területén dolgoznak. Nézzük tehát, hogy mi mindenre alkalmas a papírtasak termékünk! 

papír okmánytasak zöld   papír okmánytasak piros

Hasznos tudnivalók a Colompac csomagküldő borítékról és dobozról 

 

Sokat keresett termékeink egyike a Colompac csomagküldő boríték és doboz, aminek azonban nem feltétlenül csak a csomagküldő cégek veszik hasznát. A dobozok mindenki számára hasznosak, akik valamilyen szempont alapján összegyűjtenek valamit, szelektálnak. Aktuális blogcikkünkben összefoglaltuk, hogy mit kell tudni erről a remek termékről!

 

   

 

2020.07.06 19:51
Relatív-A Kft.

Erre jó a simítózáras tasak

 

Talán nem is gondolná, de a simítózáras vagy önzáró tasak rendkívül széleskörűen felhasználható mind a háztartásban, mind csomagolástechnikai és ipari szempontból. Ha szeretne többet megtudni erről a praktikus csomagolóanyagról, olvassa tovább aktuális blogbejegyzésünket! 

 

Csomagolástechnikai alaptermékek 

 

Ahogy korábbi blogbejegyzésünkben már írtuk, vannak bizonyos alaptermékek, ha csomagolásról van szó. Ezek nélkül lehetetlen a termékeket biztonságosan becsomagolni, másfelől pedig vannak praktikus csomagolóanyagok, amik pedig az átláthatóságot biztosítják.

 

A futártasak leginkább arra alkalmas, hogy könyveket és dokumentumokat szállítsunk, az okmánytasak funkciója viszont arra irányul, hogy a küldeményen minden szükséges adat szerepeljen, és ez a papír az okmánytasaknak hála ne rongálódjon, mindvégig maradjon rajta a szintén nagyon fontos csomagolástechnikai eszközön, a kartondobozon.

 

Folytathatnánk a sort még hosszan, jelen cikkben kifejezetten a simítózáras tasakot vesszük elő! 

2020.06.08 11:43
Relatív-A Kft.

Mire jó az okmánytasak? 

 

A csomagolástechnikában van néhány alapvető termék, amire mindig szükség van. Ide tartozik az okmánytasak (öntapadó Docufix, Dokufix tasak) vagy csomagkísérő tasak is, amit legtöbb esetben a dobozok oldalán láthatunk felragasztva. Blogcikkünkben részletesen bemutatjuk ezt a hasznos terméket!

 

2020.05.25 11:26
Relatív-A Kft.

Csomagolásnál alaptermék: a futártasak 

 

A csomagolástechnikában számos nélkülözhetetlen termék van, ilyen többek között a futártasak is, aminek több különböző területen is hasznát vehetjük. Blogcikkünkben részletesebben is bemutatjuk, hogy mire jó a futártasak. 

 

Alaptermékek csomagolásnál 


Vannak bizonyos olyan alapvető csomagolóanyagok, amikre mindig szükség van, ha közvetlen vagy közvetett módon csomagszállítással foglalkozunk. Az erősen tartó kartondoboz, a boríték, a biztonsági futártasak vagy éppen az öntapadó nyomtatható etikett, amiről már korábbi blogbejegyzésünkben írtunk, mind olyan eszköz, amire szükségünk van, ha rendszeresen adunk fel csomagot, és fontosnak tartjuk, hogy biztonságban jusson el a címzetthez.

Csomagolásnál alaptermék: a futártasak

Etikett címke nyomtatása - Praktikus segítség a mindennapokban! 

 

A rendszerezettség az élet minden területén fontos, legyen szó a fűszertartó vagy az irodai tárolódobozok tartalmáról, praktikus első pillantásra tudni, hogy mit rejt a doboz. Ebben tudnak nagy segítséget nyújtani a nyomtatható etikett címkék, amik cégünk webshopjában is könnyedén megrendelhetők. Nézzük, milyen előnyökkel jár használatuk! 

 

Etikett címke nyomtatása - Praktikus segítség a mindennapokban! 

 

Webáruház készítés
Ár Radar árösszehasonlító és piac